Fél kilenckor még szépen néz ki a szendvics, ebédszünetre viszont sokszor összenyomva, langyosan kerül elő a táska aljáról – ismerős probléma sok szülőnek. Az iskolai uzsonna minősége nemcsak azon múlik, hogy mit csomagolunk, hanem azon is, milyen táskában és kulacsban utazik egész délelőtt. Egy jól megválasztott szett nem luxus, hanem praktikus kérdés: a gyerek szívesebben megeszi azt, ami friss és ízletes maradt, nem pedig azt, ami délre már megmelegedett vagy szétnyomódott.

Szerdán tornaóra, a gyerek pedig reggel azzal fut le a lépcsőn, hogy hol a tornacipője. Ismerős helyzet sok családban: a testnevelésórára szükséges felszerelés – edzőcipő, póló, rövidnadrág, esetleg egy törölköző – valahogy sosincs olyan egyszerűen kéznél, mint a többi iskolai holmi. A kérdés, hogy külön tornazsákban vigye-e a gyerek, vagy simán a hátizsák egyik rekeszébe kerüljön minden, sokkal inkább praktikus döntés, mint amilyennek elsőre tűnik.

Szeptember elsején minden tolltartó makulátlan: minden toll ír, minden ceruza hegyes, a radír még alig kopott. Két hét múlva viszont a legtöbb gyereknél ugyanaz a kép fogadja a szülőt este: szétdobált íróeszközök, hegyezetlen ceruzák, és egy tolltartó, amelyben inkább keresgélni kell, mint találni. A különbség ritkán a rossz tolltartón múlik – sokkal inkább azon, hogyan rendszerezték, mi kerül bele, és ki felel azért, hogy a rend meg is maradjon.